Ő az én lányom!
Amikor egy kezet érezte a vállamon, megfordultam. Egy férfi állt előttem, egy nagyon magas férfi. A fejével intett a vészkijárat felé, miszerint menjek ki. Valahogy ez az érzésem, hogy Joe egyik embere. Meg ragadtam a húgom kezét és az ajtó felé vettem az irányt, a férfi pedig követte minket. Kint egy fekete telepjáró várt ránk. Előre akartam engedni Lucyt, de a férfi azt mondta, hogy hagyjam kint addig ő vigyáz rá. Meg mondom őszintén nem szívesen hagytam rá a húgomat.
-Oh, hát itt vagy!-örült meg a kocsiban ülő Joe, mikor beszálltam a hátsó ülésre mellé.
-Szia Joe. Miért kellett ide jönnöm?-fordultam felé.
-Szia Amanda, Drágám. Meg van a karkötő tulajdonosa?-oké Joe ezt a "Drágám-at" meg se hallottam.
-Nem. Miért? Meg kéne, hogy legyen?-kérdeztem. Elég érdekes arcot vághattam, mert Joe fel nevettet.
-Ne.. Ne... Nem. -fuldoklott. -Tiszta apád vagy.-suttogta, szerintem azt hitte, hogy nem hallom.
-Miért?
-Mi miért?-kérdezett vissza.
-Miért hasonlítok az apámra? Egyáltalán honnan ismeri?
-Az nem lényeg. Meddig dolgozol holnap?-terelte a témát.
-Amm.. hajnali 3-ig vagyunk nyitva. Szóval hajnali 4 körül.
-Oké. Mostantól nem mehetsz egyedül haza. Mindig küldök majd egy embert érted. Oké? Nem akarom, hogy valami bajod essen.
-Miért nem akarod?
-Mert nem. Legyen ennyi elég mára.
-Kérhetnék valamit?-kérdezte félénken.
-Nem tudsz olyat mondani amit nem tudnék teljesíteni, szóval igen. Mondd mit akarsz!
-A-azt szeretném, ha a húgomra is ugyan úgy vigyázna mint rám. -dadogtam össze- vissza.
-Oké, semmi akadálya. De azt meg tudhatom, hogy miért?
-Tudom, hogy hülyén hangzik... de valamiért meg bízom benned. Kérlek ne nevess ki! Nem szoktam ilyen hamar megbízni emberekben, sőt... az emberekben egyáltalán nem bízom meg. Annyian megaláztam, hogy...-aztán rá döbbentem, hogy miről is beszélek. -Sajnálom, nem ezért jöttem, hogy sajnáltassam magam. Szóval van még valami?-váltottam gyorsan témát.
-Nem, nem hangzik hülyén, és köszönöm, hogy ilyen hamar meg bízol bennem. -vett egy nagy levegőt.- Nem, nincs. Menj hagy teljesüljön Lucy álma.-gondolkodott egy kicsit majd a zsebében kezdett turkálni.-Tessék itt van egy kis pénz, érezzétek jól magatokat.-nyomott a kezembe egy nagy köteg pénzt.
-Ne, nem fogadhatom el. Joe, ez nagyon sok pénz. -tiltakoztam.
-De elfogadhatod, és el is fogod! Téma lezárva!
Miután ki veszekedtem magam Joeval (ne gondoljatok nagy veszekedésre), kiszálltam a kocsiból, meg kerestem Lucyékat, megfogtam a húgom kezét és megint be álltunk a sorba. Hál' Istennek Lucy nem kérdezett semmit.
Mikor már éppen mi jöttünk volna, bejelentették, hogy vége. Bieber nem készít több képet, és alá írást se ad. Annyira sajnáltam, Lucyt nem volt szívem a szemébe nézni. Annyira bűntudatom volt. Az egészről csak én tehetek, ha nem beszélek annyit Joeval valóra vált volna az álma.
~2 hét múlva~
Lucy a koncert óta alig szól hozzám, és ez nagyon rosszul esik.Meg fogadtam, hogy meg szerzem neki azt az aláírást!
Ma Lucy bejön velem a clubba. Szerencsére lebeszéltem Matt-el, a főnökömmel, hogy Lucy bent lehet az irodájában és majd fél óránként ránézek.
Éppen egy koktélt készíttetem amikor Bianca, a munka társam mellém jött, és beszélni kezdett:
-Amy, az a fél isten legalább fél órája le se veszi rólad a szemét.-mondta halkan. Én ki vittem a rendelést és vissza menetem Biancához, aki a pultot támasztotta.Én is oda mentem mellé és onnan kémleltem, hogy ki lehet az a 'fél isten' aki fél órája bámul, de sehol sem láttam egy ember aki engem nézne, ezért meglöktem egy kicsit Biancát.
-Hol van az a fél isten?-kérdeztem.
-Te komolyan ilyen vak vagy? 3 óránál. Fehér atléta, fekete bőrdzseki, alatta a szétdurranó izmaival.-követtem az 'utasításokat' és meg láttam az engem méregető fél istent. Amit meg látott mosoly terült el tökéletes arcán aminek minden egyes négyzet centi méterét át vizsgáltam. Mikor már úgy éreztem, hogy: na ennyi elég most azonnal oda mész és beszélsz vele, legalább egy mondatott is. Rászántam magam és oda mentem.
-Szia.-köszöntem egy angyali mosollyal.
-Ohh... Szia Cica-húzta szélesebbre mosolyát.
-Szeretnél valamit, esetleg?-kérdeztem kacéran.
-Igen, de azt mindennél jobban.-kacsintott.
Komolyan egy ócska ribancnak érezem magam. Legszívesebben szembe köpném ez a szerencsétlent, de olyan jó az ilyen szerencsétlenekkel játszadozni. Nem akarok egy ócska ribancnak tűnni, de hülyülni lehet nem?! Így munka közben szórakozok, magyarul össze vonom a kellemeset a hasznossal. Mert azt azért csak nem tehetem meg, hogy nem dolgozok. Mert akkor nem lesz pénzünk, így sincs sok. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy vállalok még egy munka helyet, de akkor kivel lenne Lucy?! Nem tehetem, mert még túl pici ahhoz, hogy egyedül menjen bárhova is.Nem szeret idegenekkel menni sehova, dőt még anyával sem. Az a hazug igazság, hogy nem anyát tekinti anyjának, hanem engem. Mindig én vagyok vele, ő még csak másfél éves volt mikor apa meghalt. Apa halála után nekem is és anyának is muszáj volt munka után keresni. Anya éjjel-nappal dolgozott,szinte soha nem volt otthon, Lucy is csak hétvégenként látja. Ő az én lányom! Én pedig az Ő anyukája! Lehet, hogy ez más embereknek, első hallásra érdekesen hangzik, de nálunk ez így működik. Se anya, se Lucy, se én nem tehetünk a felállásról. Ha nem lennénk ilyen szegények, akkor nem lenne ez, hogy minden nap amikor munkába megyek azon rettegek, hogy mi lesz akkor, ha kirúgnak akkor nem lesz pénzünk amiből fizetni tudnánk a hitelt és az utcára kerülnénk. Az pedig nem lenne a legjobb.
-Igen és mi lenne az?-hajoltam át a pult felett két dolog miatt egy: közelebb legyek az arcához, kettő: lássa a dekoltázsom. Jegyezd meg: ha egy pasitól akarsz valamit, csak fel kell izgatni és nyert ügyed van.
-Szerintem..-nyelt egyet miközben komótosan végig mért.- ..azt te pontosan tudod..-nyelt nagyokat.
-Nem...-húzódtam vissza és gondolkodó fejet vágtam, úgy egy fél másod percig majd még közelebb hajoltam mint az előbb.-Segítenél.. nem vagyok jó a kémiában.. Szerintem tudnál nekem segíteni. Vagy tévedek?!
-Ne-ne-nem. H-hoz-hozzád vagy hozzám? -kezdett fészkelődni a bárszéken. Nagyon beindult a drága. Nem szóltam semmit, csak egy kacsintás kíséretében elmentem a pult másik végébe felvenni a rendelést.
Miután mindennel végeztem, bementem az öltözőbe, össze szedtem a cuccaimat.Lucit pedig Anya haza vitte. Éppen indultam volna ki az ajtón, amikor egy kéz vissza rántott. A falnak nyomott és csókolgatni kezdett. Én konkrétan szívrohamot kaptam.Az a fiú volt akivel 'játszottam' a pultnál. Elkezdtem sikítani, de az valahogy érezhető volt számomra, hogy nem lesz senki aki meg 'kimentene'. Mikor már a melltartómat próbálta kikapcsolni, berontott egy kapucnis fiú. Először azt hittem, hogy az erőszakolómmal van, de amikor le rántotta rólam és verni kezdte, tudtam, hogy Ő nem rossz.
-HÚZZ INNEN AMÉG SZÉPEN MONDOM, TE SZARHÁZI!!! ÉS..-rángatta ki, majd mikor az utolsó szónál, vissza fordította felém, remélem utoljára.-..HA MÉG EGYSZER MEGHALLOM, HOGY AKÁR EGY UJJAL IS HOZZÁ MERSZ ÉRNI, KINYÍRLAK!! ÉRTVE VAGYOK?!-beszél vele kiabálva a megmentőm, majd ki is tolta az ajtón egy nagy monokli kíséretében.
Én csak a földön egy fehérneműben voltam össze kuporodva és meg semmisülve néztem a földet. Furcsábbnál furcsább gondolatok jutottak eszembe: Ha most az kapucnis 'pasas' nem szedi le rólam azt a barmot, akkor most viszonylag a saját hülyeségem áldozata, lennék. Hiszen én kezdtem a flörtölést azzal az idiótával.
Egyszer csak Bianca rohant be az ajtón egy pléddel a kezében amivel azonnal be is takarta a testem. Aztán jöttek a többiek is. Több mint való színű, hogy a kapucnis szólt nekik, mert ő mindvégig az ajtóból nézte, ahogy mindenki egy tucat kérdéssel halmoz el.
-Jó van. Jó van. Elég lesz. Köszi, hogy ennyire féltetek, de ez már tényleg túlzás! -nevettem el magam a végére, mert tényleg nagyon aranyosak voltak, ahogy aggódtak értem. Még beszélgettünk egy kicsit, mikor Matt jött be az ajtón.
-Ti meg mi a jó büdös francot műveltek itt? -emelte fel a hangát egy picit.
-Matt ne haragudj rájuk, az én hibám. -vállaltam magamra.
-Mégis miért lenne a te hibád?!-hüledezett Rose.
-Oké, engem nem érdekel, hogy mi történt, majd holnap meg beszéljük. De most azonnal menjen dolgozni akinek még szól a munka ideje-a többiek fel álltak és kimentek-Téged..-nézet rám.-pedig haza viszlek. Öltözz!
-Hagyd majd én!-kiáltott fel a kapucnis.
-Jól van.Akkor, sziasztok! -köszönt le majd ki ment. A kapucnis fiú csak nézett rám, vagyis azt hiszem,mert annak a kapucninak persze, hogy a fején kellet lennie.
-Kész vagy? Megfordulhatok?-kérdezte nevetve, miközben már fordult volna meg, de a kezemmel le fogtam a vállánál. Még mindig az öltözőben vagyunk éppen öltözni próbálok, de ez a bolond, (akinek nem rég kiderült Ryan a neve) nem fordulgatna meg.
-Neeeeeeem.-kiabáltam én is nevetve.
-Deeeeee.-kiabálta ő is.
-Ryan, ha meg mersz fordulni örök életre el átkozlak.
-Jó van nem fordulok meg, de siess már.
-Oké. Oké,csajszíííí.-nyávogtam öltözés közben.
-Ryan, mégis hova a jó életbe viszel?-kezdtem megrémülni. A kocsijában vagyunk kint vak sötét van és egy fúl ismeretlen úton megyek a.... nem tudom hova.
-Nyugi már. Az a lényeg, hogy tudom, hogy hova viszlek.
-Hát még jó, hogy tudod. De-kezdtem el párperc múlva.-most komolyan minek rád az a kapucni a koromsörtétbe egy kocsiban?
-Mert... mert csak kell és kész!
-De hiszen ez..-csodálkoztam el a látványon. Ahova Ryan hozott az egyszerűen csodás. Egy épület tetején vagyunk, ami több száz méter magas. A kilátás csodás. egész Los Angelest látni. Annyira csodás.
-...ez gyönyörű? Igen valóban az, de nem annyira mint te. -húzogatta nevetve a szemöldökét.
-Neeeee már.-nevettem el magam. Ryan a kocsi hátuljához ment kiszedni valamit. Én pedig motor ház tetőn ültem és csodáltam a tájat. Amit Ryan telefon csöngése zavart meg. SMS-e jött. Tudom, hogy illetlenség meg minden, de a telefonra pillantottam.
Önnek egy darab üzenete érkezett
Feladó: Ryan
